Tragikus szerelem

December 18.-a volt a szülinapom és egyben a legszebb évforduló életemben ugyanis aznap volt két éve, hogy megismertem szerelmemet, Billt.

Aznap csókkal ébresztett és szép óvatosan fülembe súgta „szeretlek”. Viszonoztam a csókját és felöltöztünk. Bill azt mondta ez a nap olyan lesz, amit sosem fogok elfelejteni, igaza lett. Elmentünk sétálni a tengerpartra, a mólóhoz, ami a mi titkos helyünk volt. Nagyon hideg volt, fáztak a kezeim, és mikor ezt érezte Bill meg fogta a kezem és nekiállt melegíteni őket. Megnéztük a naplementét és elindultunk vissza a városba, hogy levágjuk az utat Bill azt, mondta, menjünk be egy sikátorba. Félve ugyan de beleegyeztem, hisz mi történhet. Miközben sétáltunk hogy egy hete itt gyilkoltak meg egy lányt és megálltam. Mondtam Billnek hogy, menjünk innen minél hamarabb, mert rossz előérzetem van.

Elkezdtünk sietni mikor kiértünk a sikátorból előttünk termett négy férfi terepszínű ruhában maszkkal az arcukon. Tudtuk hogy baj lesz.

Bill és én megpróbáltunk elmenni mellettük rájuk se hederítve, de az egyik megszólalt: „Te vagy az a ficsúr ki sztárnak hiszi magát? Pedig amit csinálsz te és a bandád az förtelem! Elvettétek, elölünk az esélyt, hogy mi legyünk a mindenki által imádott banda!”- ezek után megragadta Bill vállát és gyomorszájon vágta. Bill ekkor a fájdalomtól összeesett. Oda akartam menni hozzá de az egyik férfi le fogott hátulról és be fogta a szám, hogy ne tudjak segítségért kiáltani. Szerelmemet ekkor ketten körbe álltak a harmadik pedig őrtállt. Amint látták hogy nincs senki az utcákon nekiálltak rugdosni Billt. Csak fájdalmas üvöltését lehetett hallani, ami borzasztóbb volt a sötét éjszakában. A két férfin nagy bakancs volt és minden egyes rúgásnál hallani lehetett hogy épp eltört egy csontja Billnek. Recs-recs egyre több és több csontja tört és már vért köhögött. Az arcomon patakzottak a könnyek és megszakadt a szívem hogy nem segíthettem szerelmemnek. Mikor végeztek elrohantak és engem Bill mellé, löktek a földre, ami piros volt a vértől. Odakúsztam Billhez és átöleltem, és ringatni kezdtem és kérdeztem „miért történt ez”, „miért pont velünk”. Szerelmemben már alig volt élet de utolsó erejével kinyitotta szemét, és ezt mondta „szeretlek cicám és nem lesz semmi baj”. Könnyeim vérével keveredtek, megcsókoltam és reménykedtem közben egy arra járó ember, hívta a mentőket, de már későn érkeztek. Bill a kezeim közt halt meg ruhámon, arcomon, hajamon és mindenemen ott volt szerelmem vére és mikor kilehelte lelkét sűrü pelyhekben elkezdett esni a hó. Akkor azt gondoltam, hogy ő az így akar vigasztalni, hogy rendben lesz minden. Ő és én imádtuk a havat. A mentők 5 perccel később érkeztek és elvitték Bill testét. Alig bírták élettelen testét kivenni a kezeim közül nem akartam, hogy elhadjuk egymást. Engem pedig bevittek kivizsgálásra. Két óra múlva hazaengedtek. Éjfél körül lehetett mikor nagy nehezen álomba sírtam magam a történtek után. Álmomban vele voltam egy fényes folyosón, a hátán szárnyak voltak és felém, nyújtotta a kezét. Megragadtam szorosan és már nem engedtem el soha többet. Hiszen már útban voltam vele egy jobb világ felé és többet nem ébredtem fel.

Két nappal később elkapták az elkövetőket, és életfogytiglanra ítélték őket, a banda feloszlott minek tagjai voltunk és egy hét múlva eltemettek minket. Sírkövünkön ez áll: „Haláluk után is együtt maradtak és tovább élnek szívünkben és a menyben. Szerelmük örök.”

Egy emlék mesélte történetét: A neve Dorothy